Kezdetét vette az egész héten át tartó fúziós technológia szimpózium a budapesti Kongresszusi Központban. A világ minden tájáról összegyűlt kutatók és mérnökök a magfúziós energiatermelés felé vezető út legújabb technológiai eredményeiről számolnak be egymásnak, előadások, kiállítások és kétoldalú megbeszélések keretein belül.

Az ISFNT-t (International Symposium on Fusion Nuclear Technology) Dr. Veres Gábor a Wigner Fizikai Kutatóközpont Plazmafizikai Osztály vezetője, a szimpózium elnöke nyitotta meg, majd utána a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) részéről Dr. Szabó István innovációs és általános elnökhelyettes köszöntötte a résztvevőket és beszélt a magyar kormány innovációhoz kapcsolódó terveiről. Az első előadásokat Bernard Bigot, az ITER főigazgatója és Tony Donné, az európai fúziós kutatási program, az EUROfusion programmenedzsere tartotta. Sor került személyes megbeszélésekre is Szabó István NKFIH elnökhelyettes, Bernard Bigot és Tony Donne között a Magyar Magfúziós Technológia Platform képviselőinek bevonásával. Ez utóbbi szervezet a konferenciához kapcsolódó kiállításon mutatta meg tagszervezetei képességeit. A kiállítás lehetőséget biztosít a magyar ipar jobb bevonására a nemzetközi fúziós nagyberendezések építésébe és üzemeltetésébe.

A konferencia szervezési jogát a két évvel ezelőtti ISFNT konferencián nyerte el a Wigner Fizikai Kutatóközpont Kyoto-ban, Japánban. Korábban fúziós technológia témájú konferencia még soha nem volt Magyarországon, így ez nagy eredménynek és megtiszteltetésnek számít. Az első ISFNT konferenciát 1988-ban Tokióban, Japánban rendezték.

Kategória: Uncategorized